November 10-én kora délután a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár budapesti konferenciatermében Prof. Dr. habil. Germuska Pál, az MTA doktora, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos tanácsadója tartott szakmai előadást Privatizációkutatás. Tapasztalatok és perspektívák címmel.
 
A professzor szerint önmagában jó dolog a privatizáció, de ez nem jelenti azt, hogy az állami vagyon elsíbolásában jeleskedőket nem kell felelősségre vonni. Az előadó a hazai privatizáció történetét az első Orbán-kormány végéig (2002.) vizsgálta.
 
Bemutatta a szakirodalmakat (Voszka Éva, Sárközy Tamás, Mihályi Péter szakkönyveit), szó esett a fogalmakról – például milyen típusú magángazdaság létezett, létezhetett a kommunista rendszerben, és az miként változott meg 1990 után.
 
Emellett beszélt az átalakulásról, a privatizáció szakaszairól, és végül a levéltári forrásokról. Megemlítette, hogy az eddigi szakirodalmak levéltári forrásokat nem használtak.
 
Utalt a tranzitológiára, a politikatudomány és a társadalomtudomány azon ágára, amely a diktatúrákból, tekintélyelvű (autoriter) rendszerekből a piacgazdasági alapú demokráciákba való átmenet folyamatait vizsgálja.
Ennek fókuszpontja: annak a kutatása, hogyan lehet megtervezni és a demokratikus intézményeket, a jogállamiságot és a gazdasági liberalizációt (privatizáció, piacgazdaságra áttérés).
 
Leszögezte, hogy a posztszocialista rendszerváltás idején, az 1990-es évtizedben a privatizáció már világjelenség volt.
 
A professzor a szakirodalmaknál bemutatta, hogy Voszka Éva tudományos munkájában miként nézett ki a ’90-es években a magánosítás elképzelése.
 
Az állami tulajdon lehet központi, és lehet önkormányzati.
A központinak létezik üzleti, vállalkozói és kincstári része.
Az előbbinek van nem eladható és privatizálható komponense.
 
Amennyiben az állami tulajdon önkormányzati, akkor  törzsvagyona és egyéb vagyonról van szó. Az utóbbinak létezik nem eladható és privatizálható szegmense.
 
Természetesen az üzleti-vállalkozói és az egyéb vagyon eladását alkotmányok és más törvények korlátozhatják.
 
A spontán privatizáció
 
Megalapozó jogszabályok:
*1989. januárjában hatályba lépett a társasági törvény. Részvénytársaságot, kft.-t és más formákban működő cégeket szabadon lehetett alapítani és működtetni. Az új vállalatok létrehozását adókedvezményekkel is ösztönözték.
*1989 júliusától életbe lépett az átalakulási törvény a vállalatok különféle átalakításának eljárásrendjét határozta meg.
 
Voszka Éva a tanulmányában úgy számol, hogy a kérdéses időszakban mintegy 100 cég bomlott fel társaságok halmazára, és ennek során összesen 100-150 milliárd forintot helyezhettek ki az új cégekbe.
 
Az ún. rafinált átalakulások, Voszkabecslése szerint értékben néhány 10 milliárd forintot képviselhettek.
 
Mivel a becslések szerint az összes állami vállalat vagyona a kérdéses időszakban 2000 milliárd forint körül lehetett, a spontán privatizációban ennek 5-7,5 százalékát mozgathatták meg, a gyanús összegek pedig ennek a viszonylag kis résznek is csak a töredékét tehették ki. Ez azonban nem jelent felmentést. Egyértelmű, hogy ekkoriban még teljesen jogos felháborodást okozhatott, ha néhány ember pármillió forinttal hirtelen meggazdagodott, és csak annyit tett, hogy lepapírozta az átalakulásokat.
 
Germuska megemlítette a tunneling-jelenséget, ami a közgazdaságtanban azt a folyamatot jelenti, amikor egy vállalat irányítói törvényesnek látszó, de etikátlan eszközökkel kimenekítik a vagyont és a nyereséget a cégből a kisebbségi részvényesek vagy a hitelezők kárára.
 
Az állami vagyon növekedésének és csökkenésének módjai:
 
Germuska Pál leszögezte, hogy sokan elfelejtik, hogy állami vagyon úgy is létrejöhet, ha magáncégekben növelik az állami tulajdonrészt. Sőt a korábban nem létező, így új szektorokban is többségbe kerülhet az állami tulajdon – mondjuk a telekommunikációban. Az állami vagyon csökkenésének csak egyik része a privatizáció. További szegmensei: a felszámolások, vagy, amikor a vegyesvállalatban a megnő a magánszereplői tulajdonosi részesedés aránya.
 
A „csendes államosítás” pedig nem jelent mást, mikor állami vállalatokon keresztül vásárolnak tulajdonosi részesedést magáncégekben.
 
A „csendes privatizáció” ennek inverze: olyan gazdasági folyamat, amikor az állami tulajdonban lévő vagyon, intézmények, cégek vagy közjavak lépésről lépésre magánkézbe kerülnek.
 
És mi történt a keleti blokkban? Voszka Éva szerint átalakult a termelési struktúra, és sok helyen létrejött a nemzetállam, gondolhatunk Csehszlovákia szétválására, Jugoszlávia felbomlására, a balti köztársaságok kiválására.
 
Mit reméltek a privatizációtól?
 
Térségünkben azért támogatták sokan a privatizációt, mert mindenki remélt tőle valamilyen pozitívumot a gazdaságban – szögezte le Germuska Pál. Hozzátette: ehhez politikai váltás is kellett, mert addig a kommunista párt, a központi bizottság és a minisztériumok döntöttek a vállalatok működésének szegmenseiről. Tehát le kellett választani az államról a vállalatokat. A gazdasági cél: a hatékonyság és a versenyképesség.
Elhangzik az a társadalmi ígéret is, hogy igazságosabbá válik a vagyonelosztás. Tulajdonossá válnak az eddig nincstelen honpolgárok.
 
A magánosítás nem garantálja a hatékony működést
 
Már az átmeneti korban kiderült, hogy önmagában a magánosítás nem garanciája a hatékony működésnek. Amennyiben az állami szabályozás elégtelen, akkor az állami monopóliumból villámgyorsan magán monopólium lesz, s akkor még drágábbá válik az adott szolgáltatás, vagy termék az állampolgár számára – hívta fel a figyelmet a NEB Hivatalának tudományos főmunkatársa.
 
„A vállalkozás államiból magán tulajdonba kerülése szükséges, de nem elégséges feltétele a piacgazdaságnak. A privatizációs folyamat ráadásul minden szegmensében az állam által irányított és kézben tartott. Ha az állam okos, akkor akár kisebbségi tulajdonosként is, például elsőbbségi részvényekkel, megőrizhet olyan befolyásolási pontokat, amik beavatkozási lehetőségeket biztosítanak számára. A privatizáció csak akkor lesz eredményes, és csak akkor kerülhetjük ki a dél-amerikai banánköztársaságok gazdasági buktatóit, ha a piaci szerkezet és a független szabályozás megfelelő erősséggel működik. Az állam kialakítja a szabályokat, őrködik azok betartása felett, de nem kell neki mikro menedzseléssel foglalkoznia. Nem azt jelenti a liberális gazdaságpolitika, hogy az állam teljesen magára hagyja a termelő és szolgáltató szektort” – idézem az előadót.
 
 
A MASZEK-VILÁG
 
Germuska arról is beszélt, hogy a még a pártállam idején létrejött a magánszektor, a téeszekben dolgozók számára engedélyezték a földművelést, állattartást, amely az ország élelmiszer-ellátásának és a családok jövedelmének is fontos része lett. Az 1980-as évek elejétől legálisan alapított vállalkozási formák a GMK-k, ahol a dolgozók a hivatalos munkaidejük után vagy munkahelyi eszközökkel végeztek bérmunkát kiegészítő keresetért.
A ’80-as évek végére majdnem 1 millióan kötődtek a magángazdasághoz – szögezte le a történész. Sárközy Tamásra hivatkozva kijelentette, az állami vállalatok önálló, decentralizált társasággá alakulása bontotta meg az állami tulajdonmonopóliumot és indította el a magángazdaság kiépülését.
 
Viszont a magánszektor más mint a magánosított vállalat. A ’80-as években nem volt a gazdaságnak olyan szegmense, amit ne támogatott volna az állam valamilyen formában. A maszek által elsajátított vállalkozó norma a piacgazdaságban nem volt érvényben.
 
KÉSÉSEK A SZABÁLYOZÁSBAN
 
Az 1990-es években hiányzott a következetes demonopolizációs politika, hiányoztak az egyértelmű döntési kritériumok, és a szabályozott eljárásrendek is nagy késéssel alakultak ki. Az államháztartási modernizáció elmaradása, a nagy ellátórendszerek elavult szerkezetben történő fönntartása rendszeres tőkekivonást jelentett a gazdaságból. Ennek utóhatásai, a reformok halasztása igen sokba kerül még, s paradox módon éppen akkor emel majd a közhangulat és az azt artikuláló politika, valamint a szakmai érdekcsoportok közé falakat, amikor az alkalmazkodásra, a jóléti rendszer megújítására a legnagyobb szükség lenne.
 
GAZDASÁGI ÁTALAKULÁS
 
Térségünkben a vezető politikusok belátták: az adósságállományt kezelni, menedzselni kell, és a magas infláció mérséklése jelentős feladat. Liberalizálás szükséges, ami kevesebb, de hatékonyabb állami szabályozási rendszert jelent.
Tudták, hogy át kell alakítani az államigazgatást, a nemzeti bank feladatai megváltoznak, pénzügyi felügyeletet, versenyhatóságot kell létrehozni és működtetni, és nélkülözhetetlenek a kartell-és trösztellenes törvények.
 
Germuska beszélt a keleti blokkban kialakult modellekről. A lengyel út radikális privatizációt jelentett: teljes árliberalizációt, az állami konszern külpiaci feldarabolását, a kereskedelem felszabadítását. Ami jelentős áremelkedést okozott.
 
A magyar út inkább megfontolt. Nálunk meglehetősen negatív társadalmi visszhang övezte a szocialista vállalatok menedzsereinek és munkavállalóinak tulajdonszerzését – ez nálunk még 1990 előtt megtörtént és a közvélemény szemében egyet jelentett a tűzhöz közel állók ár alatti tulajdonszerzésével. Lengyelországban mindez egészen máshogy alakult: a „belsősök” ott csak később, 1991 és 1996 között vásárolhattak, a vezetők helyett pedig a különösen nagy lobbierővel rendelkező szakszervezetek domináltak.
 
Az elnyújtott privatizáció lassíthatja, veszélyeztetheti a kapitalizmus intézményeinek, hatékonysági előnyeinek megszilárdulását és megszerzését. A túl gyors értékesítés viszont korrupciós kockázatokat, járadékvadászatot illetve kemény szociális és foglalkoztatási következményeket vonhat maga után.
 
A 2000-es évek közepére a kelet-európai térségben a GDP 76%-át már a magángazdaság állította elő, akkorra már stabilizálódott a tulajdonosi szerkezet, és magánvállalatok többsége helyt állt a piaci versenyben.
 
A KÜLFÖLDI VAGYON MEGJELENÉSE
 
A privatizáció során a legtöbb jelentős élelmiszeripari óriácég (például a növényolajipar, cukorgyárak, hús- és tejipari üzemek, édességgyárak, mint a Szerencsi) külföldi tulajdonba került. A nyugati multinacionális cégek célja sokszor a piacszerzés és a helyi versenytársak leépítése volt. Bár a külföldi tőke beáramlása technológiai modernizációt is hozott, a belföldi élelmiszer-feldolgozás jövedelmezősége és súlya a nemzetgazdaságban jelentősen átalakult, ami a mai napig visszaköszön a hazai agrárpolitikai vitákban.
 
A PRIVATIZÁCIÓKUTATÁS HIÁNYOSSÁGA
 
Germuska Pál leszögezte, hogy bár kiváló könyvek születtek a magyar privatizáció történetéről, de egyikük sem hivatkozik levéltári forrásokra. Holott már nagyon sok anyag kutatható, így a vagyonügynökségnek hatalmas mennyiségű digitalizált irategyüttese. Úgy véli, hogy a dokumentumok kutatása után egyre kevesebb lesz a témában a megválaszolhatatlan kérdés, és más megvilágításba kerül a hazai privatizációs folyamat.
 
KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS A PRIVATIZÁCIÓ ÁRNYOLDALAIRÓL
 
Az előadást kerekasztal-beszélgetés követte, amelyben Dr. Gulyás Martin, a RETÖRKI levéltári főmunkatársa, gyűjteményi tudományos- és történész szakértője beszélgetett az előadóval Kovács Balázs, a RETÖRKI Tudományos Kutatóközpontja szakmai titkára moderálása mellett.
 
A kérdésre, hogy meddig kell visszanyúlni a Kádár-rendszerben a privatizáció kutatásáig, Gulyás Martin közölte, hogy az 1979-es még kissé korai dátum. Igaz, akkor már érvényben volt a vegyesvállalat alapítását megengedő jogszabály, és furcsa képződményként egy-két részvénytársaság működhetett, mert hatályban maradt az 1875-ös kereskedelmi és társasági törvény.
 
Viszont a Kádár-korszakban a rugalmasabb és hatékonyabb működés érdekében bevezetett új vállalati és kisvállalkozási formák legfontosabb állomása az 1982. január 1-jén életbe lépett reformcsomag volt. Ezek a formák a merev állami nagyvállalati rendszert egészítették ki, és lehetőséget adtak a magánkezdeményezésekre, valamint a hatékonyabb munkaszervezésre.
 
Gulyás szerint a pártállam vezetői tudták, hogy a rendszer megváltozik, de arra számítottak, hogy rá tudnak térni a szocialista piacgazdaságra. „Ebből a szempontból a ’90-es szabad választást mégis csak cezurának kell tekinteni.”
 
Germuska Pál az államszocialista rezsim gazdasági-politikai elitjének a spontán privatizációban játszott szerepére utalva kijelentette: elítélendő a vagyon kimentése, de vállalkozói véna, hatékony menedzsment nélkül csődbe is mentek az érintett magáncégek.
 
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői az 1990-től 2002-ig regnáló kormányokat hibáztatták amiatt, hogy a privatizációban a bevételmaximálást tartották fontosnak, a külföldi élelmiszer behozatalától várták a megváltást, s míg a lengyeleknél, a cseheknél több olyan vállalat jött létre, melyek jelentékenyek a nemzetközi piacon, nálunk ezek száma elenyésző.
 
m.a.
(2026.11.12.)