Mint az 1945-ös ostrom idején; hevenyészett parcellákba, a közparkok földjébe, néhol az utak mellé is temették sebtében 1956 halottait a pesti utcákon. Vihar előtti csend honolt a városban Mindenszentek napján és november 2-án, a halottak napján is.

A korabeli fotók megörökítik a belvárosi parkok kis fakeresztjeit: sokukra csak egy `n.n.` került, jelezve, hogy a harcban álló városban nem volt lehetőség az elesett felkelő, vagy lelőtt járókelő azonosítására. Az arra járók virágokat helyeztek a sírokra.

Az emberek készültek a hétfőn kezdődő munkára, az ország vérkeringésének beindítására, miközben a világ egyik legerősebb hadereje, a szovjet hadsereg színlelt kivonulással szemben aljas módon készült a főváros és Édes Magyar Hazánk totális lerohanására. Azt azonban maguk sem hitték, hogy világáruló győzelmük ellenére, olyan végzetes sebet szenvednek el, mely a Szovjet Birodalom pusztulását okozza majd!

     „Lánctalpakon, egyenruhában jött a HALÁL értetek. /Szerelem, munka, remény, jó és rossz már tőletek elvétetett /De már emléketektől is veszik el a becsületet.” (Benjámin László Irodalmi Újság, nov 2)

A Magyar Függetlenség című lapban (1956 november 2., 4. oldal) Velvárt Richárd „Halottak napján – Az ifjú hősökhöz” című cikkében ezt írja: „Temetünk. In Memoriam. Hősöket temetünk ma, egy nép, egy nemzet, egy világ hőseit. (...) Óh, ti tizenöt évesek, kik a fegyver súlyától meg-megroggyanó térdekkel indultatok a harcba. A ti utolsó harcotokba.”

     Történelmi jelentőségű beszédet közvetített a Kossuth Rádió november 1-jén az esti órákban. Nagy Imre miniszterelnök ezekben a napokban folyamatosan értesült, hogy szovjet csapatok áramlanak az országba. Jurij Andropov szovjet nagykövet szerint a beáramló csapatok csak a megállapodások értelmében kivonuló szovjet alakulatokat biztosítják. Ugyanezzel indokolta, hogy szovjet részről megkezdték a repterek körülzárását. A kormány ekkor úgy döntött, hogy kinyilvánítja Magyarország függetlenségét és az ENSZ BT négy állandó tagját kéri fel hazánk semlegességének biztosítására. Minden bizonnyal nem értett vele egyet a mindaddig színleg Nagy Imrével tartó Kádár János: aznap már a szovjet nagykövetségre, majd páncélkocsin Tökölre távozott, hogy onnan Moszkvába repüljön. Hirtelen utazásáról „elmulasztotta” értesíteni a kormánytagokat és Nagy Imrét.

     A Szabad Kossuth Rádióban 1956. november 1-jén 19 óra 53 perckor a következő szónoklat hangzott el: „Magyarország népe! A magyar nemzeti kormány a magyar nép és a történelem előtti mély felelősségérzettől áthatva, a magyar nép millióinak osztatlan akaratát kifejezve kinyilvánítja a Magyar Népköztársaság semlegességét. A magyar nép, a függetlenség és egyenjogúság alapján az ENSZ alapokmánya szellemének megfelelően igaz barátságban kíván élni szomszédaival, a Szovjetunióval és a világ valamennyi népével. Nemzeti forradalma vívmányainak megszilárdítását és továbbfejlesztését óhajtja anélkül, hogy bármelyik hatalmi csoportosuláshoz csatlakoznék. A magyar nép évszázados álma valósul meg ezzel. A forradalmi harc, melyet a magyar múlt és a jelen hősei vívtak, végre győzelemre vitte a szabadság, a függetlenség ügyét! Ez a hősi küzdelem tette lehetővé, hogy népünk államközi kapcsolataiban érvényesítse alapvető nemzeti érdekét, a semlegességet. Felhívással fordulunk szomszédainkhoz, a közeli és távoli országokhoz, hogy tartsák tiszteletben népünk megmásíthatatlan elhatározását. Most valóban igaz az a szó, hogy népünk olyan egységes ebben az elhatározásban, mint történelme során még talán soha. Magyarország dolgozó milliói! Védjétek és erősítsétek forradalmi elszántsággal, önfeláldozó munkával, a rend megszilárdításával hazánkat, a szabad, független, demokratikus és semleges Magyarországot!”

VIA ERDON.RO