A Magyar Nemzet 1949. augusztus 6-án címoldalán hozta a hírt, miszerint a minisztertanács elfogadta a Magyar Népköztársaság alkotmányáról szóló törvényjavaslatot. Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes az új alkotmány kidolgozására létesített előkészítő-bizottság nevében benyújtotta a Magyar Népköztársaság alkotmányáról szóló törvényjavaslatot, ezt hagyta jóvá a kormány.

Az alkotmány kimondta: „Magyar Népköztársaság a munkások és dolgozó parasztok állama” , illetve a „Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé”. Vagyis az állam életébe nem mindenki szólhatott bele, amit a 63. paragrafus egyértelművé is tett: bár a választójog „a Magyar Köztársaság minden nagykorú polgárát megilleti”, de a „dolgozó nép ellenségeit és az elmebetegeket a törvény a választójogból kirekeszti”.

Az alkotmány eszmeiségét az 1948-ban létrejött Magyar Dolgozók Pártjának programnyilatkozata is deklarálta, miszerint: „Ma Magyarországon a munkásosztály és a vele szövetséges dolgozó parasztság van hatalmon. A munkásosztály, amely bebizonyította képességét a kormányzásra, a nép többsége által elismert vezető és döntő erő.”

Az 1949-es alkotmány alapját – akárcsak számos más kelet-európai országban – az 1936-os szovjet alkotmány adta, amely egyszerre jelentett szakítást a magyar történeti alkotmányfejlődéssel és az európai alkotmányos értékekkel, kihatva az államélet minden területére. Beér János – az alkotmány egyik kidolgozója – ezzel kapcsolatban eképp idézi Sztálin A leninizmus kérdései című munkáját: „A proletáriátus diktatúrája nem egyszerű kormányváltozás, hanem egy új állam, új hatalmi szervekkel a központban és a vidéken: a proletáriátus állama, amely a régi polgári állam romjain keletkezik.”

Az országgyűlés, amely elfogadta az új alkotmányt, annak az 1949-es májusi választásnak az eredményeként ült össze, amelyen az akkor még „talpon maradt” pártok szövetségbe tömörülve, kommunista dominanciával Magyar Függetlenségi Népfront néven indultak, amely szervezet egyik fő céljaként az alkotmány létrehozását jelölte meg. 1949 augusztusára lényegében már felszámolták a többpártrendszert, a hatalom a Magyar Dolgozók Pártjának a kezében összpontosult.

A választások után a kormány az elsők között látott neki az új alkotmány kidolgozásához. 1949. május 27-én felállították az Alkotmányelőkészítő Bizottságot, amely az új törvény megalkotásakor „[…] azokból a gazdasági és politikai változásokból indult ki, amelyek hazánk fejlődésében előállottak, mióta a Szovjetunió felszabadította.” A bizottság vezetésével Rákosi Mátyást bízták meg, a tervezet kidolgozásában pedig két személy, Beér János és Szabó Imre vállalták az oroszlánrészt. Az bizottság nevében kidolgozott javaslatot Rákosi nyújtotta be Minisztertanács elé, amely augusztus 5-ei ülésén el is fogadta a tervezetet.

A törvényjavaslatot, amelyet Rákosi Mátyás terjesztett az országgyűlés elé 1948. augusztus 17-én, másnap a képviselők általánosságban és részleteiben, egyhangúlag elfogadták. Az alkotmánytervezet tárgyalása során a hozzászólók egyöntetű lelkesedéssel szólaltak meg. Első felszólalóként Harrer Ferenc országgyűlési képviselő elsősorban Rákosi Mátyás felé fejezte ki köszönetét, aki „a dolgozó parasztokkal szövetséges munkásosztály élén megteremtette az alkotmány szilárd társadalmi alapjait”. A további hozzászólok Rákosi Mátyás mellett köszönetet mondtak Sztálinnak és a Magyar Dolgozók Pártjának is, illetve biztosították az Országgyűlést, hogy a munkásság és a parasztság mellett, a haladó értelmiség és a magyar ifjúság is lelkesedéssel fogadja az új alkotmányt.

Az új alkotmány történelmi jelentőségét akkor és később is rendszeresen hangoztatta a kommunista propaganda. A hazai sajtó is egyöntetűen ünnepként, történelmi vívmányként értékelte elfogadását. Még a jogszabály elfogadása előtt, 1949. augusztus 1-jén utasítás született a Magyar Dolgozók Pártja Szervező Bizottságának ülésén, miszerint „az alkotmány népszerűsítését fel kell használni arra, hogy a Pártot még jobban összeforrasszuk a dolgozókkal, még jobban elmélyítsük a szeretetüket és hálájukat a Párt és Rákosi Mátyás iránt.”

Forrás: retorki.hu