70 ÉVE ÍGY FENYEGETŐZÖTT RÁKOSI: AKI VELÜNK SZEMBEN ÁLL, SZEMTELENKEDIK, ARRA A NÉPI DEMOKRÁCIA RÁCSAP
„Hosszú idő óta ez volt a legkomolyabb szervezett támadás pártunk népi demokratikus rendünk s nem utolsó sorban a munkásosztály ellen. Nekünk minden erővel fel kell lépni az élénkülő, jobboldali támadással szemben, melyet a Nagy Imre körül csoportosuló, gyakran kizárt elemekből álló csoport vezet. Az biztos, hogy azok az elemek, akik elszemtelenedtek, akik azt hiszik, meg vagyunk ijedve, elvesztettük tájékozottságunkat, azok megpróbálnak velünk szemben állni. De aki velünk szembe áll és provokálni fog, az érezni fogja, hogy a magyar népi demokrácia rácsap – hangsúlyozta Rákosi Mátyás az MDP KV 1956. június 30-i ülésén. A politikai vezetés a Petőfi kör 1956. június 27-i sajtóvitáját egy összehangolt jobboldali támadás részének tekintette.
A Rákosi nevével fémjelzett korszak hatalmi konstrukciója a sztálini modellen alapult, amelyet a párt hosszú évek alatt épített fel és alakított a maga számára kényelmessé. Az MDP resztalinizációra törekvő politikáját azonban mindinkább ellehetetlenítette a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusát és Hruscsov titkos beszédének nyilvánosságra kerülését követően kialakult új helyzet, amely egyértelműen jelezte a moszkvai politika új irányvonalát. A belső instabilitást fokozta a diktatúra enyhülését hozó Nagy Imre-kormány új szakaszként meghirdetett politikája, melynek szabadabb légkörében lehetőség nyílt alternatív vélemények megfogalmazására, bírálatra, illetve – Gyarmati György szavaival élve – a „börtönkapuk résnyire nyílása után a megnyíló szájak” révén a rendszer működése során elkövetett törvénytelenségek nyilvános kimondására is.
Ilyen nyilvános fórumot jelentett a Petőfi Kör, amely Nagy Imre miniszterelnökségének idején, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége berkein belül jött létre. Előzményeként említendő, hogy 1954-ben a Magyar Nemzeti Múzeum néhány munkatársa vitakört szervezett az aktuális társadalmi, politikai, irodalmi és művészeti kérdések megvitatására. A működési szabályzat és a programok kidolgozását Éri István muzeológus felkérésére Lakatos István költő, író, a Magyar Írók Szövetsége Elnökségének későbbi tagja végezte el, aki a felvilágosodás korába, Bessenyei György Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék című munkájához visszanyúlva Bessenyei Körnek nevezte el a kezdeményezést. A DISZ vezetése kellő óvatossággal fogadta a Bessenyei Kört, amelynek programját, javasolt vezetőit, de még a nevét is elfogadhatatlannak találta. Tanulságos lehet rápillantani a tervezett tizenhat vitaprogram címeire: A magyarság eredete; Mit ér az ember, ha magyar; Az őszinteségről; A dogmatizmus, mint a haladás kerékkötője; A mai szovjet irodalom; A mai olasz, francia, spanyol, angol, német irodalom, zene és művészet; A mai olasz filmek; A szép fogalma, A mai tánczene; Művészeti irányzatok mai irodalmunkban, festészetünkben, zenénkben; Ifjúsági mozgalmak a két világháború között; Népi irodalom; Ifjúságunk erkölcsi állapota; Miért nem tudnak alkotni egyes tehetséges művészeink; Erdélyi autonóm terület; A határon túl élő magyarság szellemi eredményei. Zömük olyan témák boncolgatását tűzte napirendre, amelyek még a Kádár-korszak lazább keretei között is a tiltott, vagy megtűrt kategóriákba estek volna. A DISZ a Bessenyei Kör vezetésének nagy részét lecserélte, a szervezet névadójának pedig az ideológiai okokból megfelelőbb Petőfit javasolta. A Petőfi Kör végül 1955. március 25-én alakult meg a Kossuth Klubban. Titkára a DISZ – és Hollós Ervin – javaslata alapján Tánczos Gábor lett, akitől azt várták, hogy a párt politikai irányvonalához hajlítsa a szervezetet. Lakatos csak rövid ideig maradhatott a vezetőség tagja, még ebben az évben eltávolították.
A megalakulását követő egy évben a Petőfi Kör tevékenysége visszafogottnak volt mondható. Működésében az SZKP XX. kongresszusát követően állt be radikális változás, ezt követően vált rövid fennállásának idejére a fiatal reformszemléletű értelmiség vitafórumává, ahol gazdasági, társadalmi, művészeti kérdések mellett a rendszer olyan Achilles-sarka, mint a szabad sajtó és a szólásszabadság, vagy a marxizmus kérdései is terítékre kerültek. A vitaesteken a korszaktól szokatlan nyíltsággal hangoztak el az államot, a pártot és egyes politikai vezetőket érintő bírálatok. A több száz, majd esetenként ezres látogatottságú rendezvények csakhamar kvázi „társadalmi parlamentként” kezdtek működni, ahol bárki szót kaphatott és elmondhatta a véleményét. Irányultsága a korabeli politikai palettán egyértelműen a Nagy Imre-féle reformvonalat követte. Az 1956 nyarán Magyarországon tartózkodó Ivan Alekszandrovics Szerov, a Szovjetunió Minisztertanácsa Állambiztonsági Bizottságának elnöke Moszkvába küldött hangulatjelentésében a Magyar Nemzet munkatársát, a Petőfi Kör egyik titkárának, Hegedűs B. Andrásnak a feleségét, Ember Máriát idézve foglalta össze találóan a Petőfi Kör orientációját: „... a Petőfi Kör ifjúsága az országot kívánja menteni. A petőfisek szintén kommunisták, de magyar kommunisták, akik nem kívánják az orosz módszereket lemásolni. Az az eszmei forradalom, melyet a Petőfi Kör kezdett, folytatódik. Ha mi, petőfisek márciusiak vagyunk (1848-as forradalom), akkor Nagy Imre az új Kossuth Lajos.”
via retorki.hu
