Zarándokok köszöntése

Kedves zarándok testvérek, érsek és püspök atyák, pap testvérek, szerzetes testvérek és nővérek, népünk vezetői és elöljárói, és mindazok, akik a médián keresztül kapcsolódnak be a búcsús szentmisébe, köszöntelek benneteket szeráfi atyánk köszöntésével: Az Úr adjon nektek békességet.

Búcsúra jöttünk, elzarándokoltunk e szent helyre, amely nem emberi szervezés eredménye, hanem isteni hívás. A búcsú a szentek közösségébe való belépés az üdvösség vágyával, amely vágy szükséges a búcsú elnyeréséhez. Nemcsak a rossz munkál a világban, hanem a jó is: az ima, az áldozat, a szeretet és az önfelajánlás ereje erősebb a gonosznál. Ezért visszhangzanak különös erővel Szent Pál apostol szavai: „Testemben kiegészítem, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből az egyház javára.” A Megfeszített helyet hagyott maga mellett. Nem lezárta a megváltás művét, hanem az egyházat és annak tagjait is részesévé tette annak. Amit hitből és szeretetből teszünk – imáinkat, áldozatainkat, önfelajánlásainkat –, az nem vész el: gazdagítja az egyház lelki kincseit, amelyekből mások is részesednek.

Ezt a titkot szemléljük a 800 éve égbe költözött Assisi Szent Ferenc életében, aki az egyszerűség, a testvériség és az evangéliumi szegénység útjára hív bennünket. Ugyanezt a tanúságtételt látjuk Tiszteletreméltó Márton Áron püspök életében is, e táj szülöttében, aki „az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában” maradt rendíthetetlen. Erre a tanúságtételre hív Krisztus minket is, aki a keresztségben már megelőzött bennünket, hogy mi, mint Isten népe, követhessük őt, és meghívott arra, hogy részt vegyünk az új emberiség patyolatfehér ruhájának szövésében, melynek szépsége éppen az egyszerűségben ragyog fel.

Mi, a XXI. század zarándokai, kezünkben okostelefonokkal, szívünkben sokszor kérdésekkel, keressük az utat, hogy visszataláljunk belső forrásainkhoz. Ezekbe kapaszkodva élhetjük meg hivatásunkat és küldetésünket úgy, hogy élő tagjai legyünk Egyházunknak és nemzetünknek.

Hazajöttünk. Megérkeztünk. Azért, hogy valóban hazataláljunk.

Urbán Erik OFM

Ünnepi homília

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Nagy szeretettel és örömmel köszöntök minden zarándokot itt a csíksomlyói nyeregben, ahol a népünk szíve talán a legerősebben dobog. Szeretettel köszöntöm érsek és püspök atyákat, köztársasági elnök urat, Hargita megye elnökét, a pap testvéreket, a ferences atyákat és testvéreket, a kedves nővéreket, papnövendékeket, szeretettel köszöntöm a családokat, a fiatalokat, a gyermekeket, és idősebb testvéreinket. Szeretettel köszöntöm azokat, akik gyalogosan érkeztek ide Gyergyóalfaluból, a Gyergyói medencéből, a Gyimesekből, az alcsíki és felcsíki zarádokokat, köszöntöm a Márton Áron zarándokcsoportot, akik a budapesti Szent Anna rétről a Mária Úton 40 napon át gyalogolva érkeztek meg ide Csíksomlyóra és köszöntöm a Boldogasszony zarándokvonattal érkezett zarándokokat, azokat akik a Mária Rádió vagy a televízió közvetítésén keresztül kapcsolódnak bele a mai ünnepbe. Külön szeretettel köszöntöm a csángó testvéreinket Pusztinából, Külsőrekecsinből, Klézséről, Magyarfaluból, Bákóból és a többi moldvai településről! Köszöntöm a magyarországi zarándokokat, református, evangélikus, unitárius, és ortodox testvéreinket, és mindenkit aki eljött, hogy pünkösd szombatján, itt a nyeregben újra átélhessük, ahogyan kinyílik a szívünkben az örömvirág, vagy – Márton Áronnak, Erdély nagy püspökének szavaival – hogy megtapasztaljuk a szeretet örömfakasztó erejét.

Igen nagy öröm végignézni ezen a hatalmas sokaságon. A pünkösdi búcsú arra hív mindannyiunkat, hogy nyissuk ki a szívünket az ég felé, hogy erőt és reményt merítsünk odafentről, hogy összekapaszkodjunk, hogy újra megtaláljuk egymás kezét, és az ember megtalálja az ő Teremtője kezét. A történelem viharait akkor tudjuk kiállni, de egyéni életünk kihívásainak is akkor tudunk megfelelni, ha vannak testvéri kezek, amelyekbe kapaszkodhatunk. És csakis akkor tudunk igazán összekapaszkodni, ha mindannyian kapaszkodunk annak a kezébe, aki ma is tenyerén tartja a világot, akinek a kezében az idő és az örökkévalóság. Akkor tudunk a történelem sokszor váratlan fordulatokat tevő lovának nyergében megmaradni, ha – legalább lélekben – évről évre eljövünk ide, a csíksomlyói nyeregbe, ahol az ég és a föld szinte összeér.

Hozzuk most a Mennyei Atya elé fájdalmainkat és örömeinket, népünk gondját és reményét, családjainkat, egyházunkat, kérjük a Boldogságos Szűz közbenjárását, kérjük a pünkösdi Lelket.

A szentmise kezdetén most tekintsünk magunkba, és valljuk meg Isten előtt, hogy vétkeztünk.

Fotó: Erdélyi Mária RádióFotó: Erdélyi Mária RádióFotó: Erdélyi Mária Rádió

Kedves testvérek, kedves zarándokok!

Milyen érzés van bennünk, amikor eljövünk ide, Csíksomlyóra? Mi van a szívemben, amikor Erdélybe érkezem? Engedjétek meg, hogy felidézzek ezzel kapcsolatban két személyes emléket.

Papnövendékként, még a nyolcvanas években jártam először Erdélyben. Nagyváradon egy református család fogadott be minket. Az esti imádságkor, amikor meglátták a kezemben a magyar nyelvű teljes Bibliát, megcsillant az édesapa szeme. A búcsúzáskor, hirtelen elhatározással, odaajándékoztuk neki ezt a Szentírást. Eleredtek a könnyei. Óriási kincs volt számára a Biblia, a magyar szó, ősei hite. Ebbe kapaszkodott, ez adott neki reményt.

Néhány nappal később Kolozsvárott voltunk, és bementünk a Házsongárdi temetőbe. Keresgéltük a híres költők, nagy magyarjaink sírjait. Egy idős ember észrevette, hogy nem találjuk a sírokat, és felajánlotta, hogy megmutat nekünk néhányat. Minden történelmi híresség sírjánál beszélt az életükről, idézett a verseikből. A tenyerében, a szívében volt az egész magyar történelem, a költőink legszebb sorai. Kapaszkodott ezekbe az életadó gyökerekbe, erőt merített belőlük.

Kedves erdélyi testvéreink! Köszönöm, köszönjük nektek azt a hűséget, amellyel ragaszkodtok őseink hitéhez, az anyanyelvünkhöz, amellyel kitartotok Krisztus mellett.

Köszönjük, hogy néha tisztábban látjátok, mi az igazi érték, mint mi, anyaországiak. Köszönjük nektek a jég hátán is megélő talpraesettséget, a bajok között is megőrzött derűt, a bölcsességet és vendégszeretetet! Mindannyiunk számára nagy példa és erőforrás ez a hűség, egyenesség, derű, kitartás és hit!

Egy régi híres fafaragó mester mondta egy alkalommal, hogy ha egy szobor kifaragásához készülődik, általában elmegy az erdőbe, sétálgat a fák között, és néhány perc alatt megtalálja azt a fát, amelyből a szobrot ki fogja faragni. Ám ha egy különleges szobrot kell kifaragnia, amelyiknek nagyon finom, gyönyörű, nemes arcvonásai kell, hogy legyenek, akkor nem ilyen egyszerű kiválasztania a megfelelő fát. Ilyenkor fel kell másznia a hegyre, ahol egy szikla szélén álló, a viharnak állandóan kitett fát tud találni. Egy ilyen fa törzse tömör és erős, szinte olyan, mint a márvány – abból a legfinomabb arcvonásokkal rendelkező szobrot is el tudja készíteni. Kedves erdélyi testvéreink! A Mennyei Atya nehéz helyre állított benneteket a világban.

A történelem sok viharát kellett kiállnotok a múltban és ma is. Azért állított benneteket a szikla szélére, a sok viharnak és szélnek kitett helyre, mert remekművet akart belőletek faragni, szép arcvonásokat. A mai napon ezért is, értetek is hálát adunk.

A pásztorbot, amit a csíksomlyói búcsúra magammal hoztam, egy gyergyószentmiklósi fafaragó mesternek, Kozma Áronnak az alkotása. A különlegessége az, hogy Márton Áronnak, Erdély püspökének pásztorbotja mintájára készült. A díszítése a csónakban, az egyház hajójában levő Krisztust ábrázolja, aki lecsendesíti a vihart, aki átvezet minket a történelem és az egyéni élet viharain.

Mennyi vihar nehezíti ma is az emberiség életét! Rettenetes háborúk, gazdasági nehézségek, természetpusztítás, aggódásunk a nemzetünk megmaradásáért a szórvány vidékeken, a család és az élet szentségét támadó ideológiák, társadalmi feszültségek, a hit meggyengülése sokakban, családok szétesése, betegségek, az egyéni életünk nehézségei.

Az életünk csónakjában, az egyház hajójában azonban ott van Krisztus, a történelem Ura.

Az evangéliumban az ő szavait hallottuk: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig.” Az Úr, aki elküldi egyházát, hogy hirdesse az evangéliumot és kereszteljen, az Úr velünk van a világ végéig, nem hagy magunkra az életünk és a történelem sokszor háborgó tengerén. Az olvasmányban pedig a próféta jövendölését hallhattuk a Messiás királyról, aki alázatosan, szamárháton érkezik, a szeretet királyaként jár előttünk. Az idei csíksomlyói búcsú mottója ugyanerre figyelmeztet: „A keresztséggel Krisztus előttünk jár, hogy a keresztény nép hűségesen kövesse Őt.”

Ez a mondat Szent Maximosztól való, aki arra tanít, hogy a Jordánban megkeresztelkedő Krisztus előttünk halad, mint valaha a választott nép előtt a tűzoszlop, átvezet minket a Vörös-tengeren, ahogyan valaha Mózes az Egyiptomból szabaduló népet.

Fotó: Ozsváth Judit

Kedves zarándok testvéreim!

Krisztus ott van a viharos tengeren hánykolódó bárkában, nem hagy el. Előttünk jár. Őbeléje kell kapaszkodnunk, belőle kell erőt merítenünk, őt kell követnünk! Ragaszkodjatok ma is a régi és örök értékekhez, az evangéliumhoz, amely nem modern, nem is elavult, hanem örök!

Kedves Zarándokok!

Krisztus adott nekünk prófétákat, útjelzőket, szenteket, akik segítenek bennünket, hogy követhessük őt, hogy megmaradhassunk a helyes úton. A mai búcsún három ilyen nagy prófétát, útjelzőt szeretnék a szemetek elé állítani: Márton Áront, Erdély nagy püspökét, akinek a születése 130 évfordulóját ünnepeljük, Szent Ferencet, akinek a 800 évvel ezelőtt bekövetkezett áldott halálára, tranzitusára emlékezünk és a Boldogságos Szűzet, a napba öltözött asszonyt, akinek az oltalmába ajánlotta első szent királyunk a nemzetünket, és akit itt Csíksomlyón különlegesen is tisztelünk.

Hallgassuk először tehát Áron püspököt, Erdély nagy prófétáját! Áron püspök, amikor a modern világ félrevezető, téves világnézeteiről szólt, akkor többek között ezt mondta. A liberalizmus „szemében a legnagyobb érték a független emberi ész. Az igazságokat az állapítja meg, s nem a valóság, az erkölcsöket a korlátlan szabadság szabályozza, s nem az isteni normák.”

Kedves testvérek, kedves zarándokok! Mennyire fontos volna megértenünk, hogy az igazi szabadság nem a valóságtól elszakadó önkény!

A zsidó rabbik felfigyeltek arra, hogy a teremtés elbeszélésében a Bibliában tízszer szerepel ez a mondat: „és Isten szólt.” Ezért azt mondták, hogy Isten tíz igével alkotta a világot, és így utalni akartak a tízparancsolatra, amit a zsidóság így nevez: tíz ige, tíz kijelentés. Azt akarták ezzel kifejezni, hogy a teremtés igéje és az erkölcs, a tízparancsolat igéje ugyanaz. Az erkölcs nem az ember találmánya, nem szubjektív vélemény, nem az emberi fejlődés esetleges történelemi és kulturális mellékterméke. Az erkölcs lényegét tekintve objektív. A világba bele van teremtve egy gyönyörű isteni rend és harmónia. Bele van teremtve az atomokba, a galaxisokba, a sejtjeinkbe, a lelkünkbe. Az ember nem tesz mást, mint a történelem során, a kinyilatkoztatás fényénél lassan felismeri, kiolvassa a világból ezt a gyönyörű isteni törvényt.

Fotó: Török Réka / Kolozsvári Rádió

Ahogyan Vörösmarty írta: „A természet örök könyvét forgatni ne szűnjél. Benne az Istennek képe leírva vagyon.”

Áron püspök szavai szerint „a földi élet acélbordázatát földöntúlról származó erkölcsi törvények alkotják.” Szeressük a gyönyörű Isteni rendet, a teremtett világ, az ökológia rendjét, és az erkölcsi rendet, az isteni szeretet törvényét, amely nem ellensége a szabadságunknak, hanem pontosan útmutatója, kiteljesítője! Tanítsuk erre a gyönyörű isteni rendre a következő nemzedékeket.

Hányszor beszélt Márton Áron az iskola, a nevelés szent küldetéséről! Arra tanított, hogy az iskola az egész embert hivatott nevelni, nem csak az értelmét. Arra tanított, hogy ha az iskola nem templom, akkor barlang lesz. Ha nincs meg benne az emberi szellem természetfeletti távlata, akkor nem lesz képes igazi embert nevelni, lelkeket bontakoztatni. Vajon ilyenek-e az ilyen iskoláink, ahol nem csak a gyermekek értelmét töltögetjük a tananyaggal, hanem valóban embert nevelünk?

Áron püspök buzdított arra is, hogy ne veszítsük el a reményünket a történelem viszontagságai, ránk mért csapásai miatt. Azt mondta nem sokkal az első világháború után:

„Ahogy a történelem rohanó, vasas szekere elütött, azonmód fekszünk az útszélen, mutogatjuk sebeinket, panaszoljuk sérelmeinket, koldusmódra nyújtogatjuk kezünket a járókelők felé, de még nem szedtünk össze annyi önérzetet és erőt, hogy fogunkat összeszorítva felálljunk, az út porát leverjük, és megmutassuk, hogy gyöngeségünk ellenére tudunk a saját lábunkon járni.”

Kedves zarándokok! Ez a történelmi feladat áll előttünk. Hogy összekapaszkodjunk, kapaszkodjunk Krisztus kezébe, talpra álljunk, és reménnyel teli szívvel újra építsük a jövőnket!

Nem mások ellenében, hanem mindenkinek a jogait és kultúráját tiszteletben tartva, ahogyan szintén Áron püspök tanított a búcsúzó körlevelében: „tiszteljetek és szeressetek minden embert, elsősorban azokat, akikkel együtt éltek!” Igen, itt a Kárpát-medencében össze van kötve a sorsunk, ahogyan Ady Endre írta: „Dunának, Oltnak egy a hangja”. Csak együtt boldogulhatunk.

Fotó: Ozsváth Judit

Kedves zarándokok, hallgassátok, és kövessétek ma is, amit Erdély nagy prófétája, Áron püspök tanított!

Azután nézzük és kövessük Szent Ferencet, akinek fiai itt a Csíksomlyói kegyhelyen évszázadok óta szolgálják Erdély hívő népét. Szent Ferenc megtérésének nagy fordulata az volt, amikor – a betegségéből lábadozva, szórakozásban töltött, de belülről üres fiatal évei után – szembe jött vele egy leprás koldus. Ekkor egy titokzatos hangot hallott a szíve mélyén: „Ferenc, öleld meg ezt a beteg embert!”

Ferenc mindig rettegett a leprásoktól, iszonyodott a sebeik bűzétől, félt attól, hogy ezt a szörnyű betegséget megkaphatja. De akkor azt érezte, hogy talán egy utolsó lehetőséget kapott arra, hogy az addig üres életét valami igazi kinccsel, tartalommal megtöltse. Odalépett a lepráshoz, és átölelte. S akkor, ami addig keserűnek tűnt a szemében, az édessé vált, ami elviselhetetlenül nehéznek tűnt, az könnyűvé vált. Ferenc addig a szórakozás örömét ismerte. Most megtapasztalta a szeretet boldogságát.

Kedves Zarándokok! Szent Ferenc tanít és hív minket a szeretet útjára. Ez a világ Atya, Fiú és Szentlélek örök szeretetéből lett, és mi emberek arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni, és majd a halál kapuján át az örök szeretet országába, Isten világába, a hatalmas szimfóniába beléphessünk.

Erre a szeretetre van mindennél jobban szüksége a világnak, és benne a mi sok szenvedést megért magyar népünknek is. A hit és a szeretet országát kell felépítenünk. A szeretet országát nem lehet gyűlölettel építeni, a jogállamot nem lehet a jog áthágásával építeni. Erre is tanít, erre is hív minket Szent Ferenc, a szeretet útjának hírnöke.

Ötéves kis ministráns voltam, a sekrestyében tébláboltam, és nem vettem észre, hogy kibomlott a cipőfűzőm. A ferences plébánosunk, aki akkor már igen idős ember volt, nehezen mozgott, egyszer csak igazi Szent Ferenc-i lelkülettel lehajolt, és elkezdte bekötni a cipőfűzőmet. Döbbenetes volt ezt átélni. Az atya, akit mindenki nagyon tisztelt és szeretetett, lekuporodva kötötte egy ötéves gyerek cipőjét. Egyetlen szavára sem emlékszem már, de ez a mozdulata kitörölhetetlenül belém ivódott.

Kedves pap testvérek! Köszönöm, hogy itt vagytok a tieitekkel együtt! Köszönöm az Istennek és az emberek szolgálatára odaadott életeteket! Legyetek közel az emberek szívéhez! Legyetek ott a betegágyak mellett, amikor meg kell fogni egy idős testvérünk kezét, legyetek ott, amikor ennivalót, vagy tüzelőt kell adni a szegénynek, vagy amikor be lehet kötni egy kisgyerek cipőfűzőjét! Legyetek ott a fiatalok között, engedjétek, hogy kérdezzenek, vitatkozzanak, és mindenekelőtt lássák az életeteket, a belső tüzet, amely ott ég a lelketek mélyén.

Legyen nyitva a plébániátok ajtaja, és legyen nyitva a szívetek is a rátok bízottak felé! Legyetek hiteles, szolgálatkész, szorgalmas, tüzes lelkületű apostolok.

Szent Ferencről azt is olvassuk, hogy ha betért egy templomba, mindig térdre borult, imádta a jelen levő Krisztust. Ha piszkot látott egy templomban, azonnal kitakarította, megszépítette! Kedves Zarándokok. Tanuljuk Szent Ferenctől az Eukharisztia nagy-nagy szeretetét! Időzzünk gyakran az Úr előtt! E nélkül nincs igazi megújulás, e nélkül hiányzik a missziónk arany fedezete, ahogyan Jézus mondta: „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” Legyenek a plébániáink újra az imádság helyei, az imádság iskolája! Legyen a Szentségimádás mindennapi kenyerünk!

És végül tekintsünk egy pillanatra a Szent Szűzre! Az ő igenje által léphetett be a világba az Örök Ige, az élő Isten Fia.

Amikor most a búcsú jelmondatának szellemében a keresztségünkre emlékezünk, és meg akarjuk újítani azt, akkor mondjuk ki újra, a Szűzanyával együtt és az ő példája szerint a mi életünk nagy igenjét Istenre és az Ő szeretet tervére. Újítsuk meg ma a lelkünk mélyén a keresztségi fogadalmunkat.

Mondjuk ki újra, hogy hiszünk. Hisszük és tudjuk, hogy e mögött a csodaszép és rendezett világ mögött, az élet csodája, az emberi gondolat és szabadság mögött valami végtelen jóság, szépség, erő és bölcsesség, a Teremtő Isten rejtőzik.

Mondjunk újra igent Isten törvényére, a szeret útjára.

Kedves házastársak! A mai napon itt, a csíksomlyói nyeregben, ahol az ég és a föld szinte összeér, mondjátok ki újra a lelketek mélyén a házastársi igent! A házastársi szeretet lényege szerint ingyenes és feltétel nélküli. Ahhoz hasonló, ahogyan a szülő szereti a gyermekét. Újítsátok meg ma ezt a feltételek nélküli igent a házastársatok felé! Kedves férjek, édesapák! Ne felejtsetek el egy életen át udvarolni, energiát, fényt vinni a házasságotokba, a felségetek életébe. Kedves feleségek, édesanyák! Legyetek a családotok szíve, a szeret tűzhelye, amely mindig kedvességet, jóságot sugároz a férje felé, és amelyből táplálkozhatnak a gyermekeitek. Ne a megsértődés, a bezárulás útját válasszátok, hanem a probléma megoldásának útját, amit csakis szeretettel, hűséggel, őszinte szóval, irgalommal és megbocsátással lehet elérni.

Fotó: Borboly Csaba

Édesanyám minden este, akkortájt, amikor édesapám általában haza érkezett, izgatottan várta őt. Amikor a kulcs csörrent a zárban, édesanyám gyorsan megtörölte a kezét, szaladt ki az ajtóhoz, és ott átölelték, megcsókolták egymást. Minden este így kezdődött. Gyönyörű volt látni.

Édesanyám, ha csak tehette, minden nap szentmisére ment. A mise második felét mindig végig térdelte. Szemem sarkából, mint kis ministráns, sokszor őt néztem. Lassanként megértettem, hogy a családunk egysége, békéje, boldogsága mindenekelőtt Édesanyám mély és erős hitén, szeretetén nyugszik.

Kedves édesanyák, legyetek a családi tűzhely, és merítsetek nap mint nap az örök szeretet forrásából.

Édesapám nagyon okos ember volt, sok nyelven beszélt. Nagyon tetszett ez nekem. Elhatároztam, hogy ha megnövök, és sikerül, szeretnék okos ember lenni, sok nyelvet tudni. De egy kicsit később édesapám egy másik nagyon fontos dolgot is tett az életemben. Volt egy távoli rokonunk, aki gyermekbénulásban szenvedett. Csak a feje növekedett, a teste kicsi maradt, mint egy csecsemő teste, se kezét, se lábát nem tudta megmozdítani. A szüleim sokáig úgy gondolták, hogy gyerekként nem kell ezt látnunk, édesapám látogatta ezt a rokonunkat az otthonban, ahol gondozták. Azután, körülbelül nyolcéves lehettem, egyszer édesapám azt mondta, hogy látogassuk meg együtt ezt a rokonunkat.

Ahogyan végigmentünk a kórtermeken, láttam sok-sok sérült fiatalt, gégemetszéssel, vastüdőben.

Annyira szörnyű volt, hogy néhány napig alig tudtam megszólalni. Ettől kezdve azonban gyakran együtt mentünk meglátogatni ezt a rokonunkat. Lassanként annyira felbátorodtam hogy néha egyedül is elmentem meglátogatni őt, és a többi beteget ott a kórházban. Amikor onnan kiléptem egy-egy ilyen látogatás után, a lelkemben hatalmas, mély békesség és öröm volt, hogy legalább valami kicsi jót tehettem. Lassan ráébredtem, hogy az életben nem az a legfontosabb, hogy okos legyek, hanem az, hogy szeressek és adjak. Végtelenül hálás vagyok édesapámnak, hogy erre az útra rávezetett.

Kedves édesapák! Legyetek a családotok papjai. Legyen időtök a feleségetekre és a gyermekeitekre! Kedves szülők, ne felejtsétek el a családi közös asztalt, a közös imát, az ünnepek meghitt pillanatait!

Kedves gyermekek, fiatalok! Tiszteljétek, szeressétek a szüleiteket! Adjatok vissza valami keveset abból a sok jóból, amit tőlük kaptatok! Nem az a dolgotok, hogy kritizáljátok őket, vagy ítélkezzetek a szüleitek, tanáraitok felett, hanem az, hogy amit kaptatok, abból kiválasszátok a jót és arra építsetek! Legyen nyitott a szívetek! Fogadjatok be minden igazi értéket!

Fotó: Biró István

Kedves fiatalok, házaspárok, tiszteljétek az életet, és adjátok tovább bőkezűen. Minden ember élete végtelen kincs. Ti is ingyen kaptátok az élet kincsét, adjátok hát tovább magától értetődő nagylelkűséggel. Csakis általatok lehet ez a föld szülőföld.

Kedves zarándokok! Újítsuk meg a lelkünk mélyén ma, a csíksomlyói búcsún a keresztségi igenünket! Mondjuk ki ezt az igent – a Szűzanyához hasonlóan – egész lényünkkel! Legyünk ízig-vérig keresztények, ahogyan Áron püspök ezt gyakran a lelkünkre kötötte! Kövessük Szent Ferencet a felebaráti szeretet útján és tanuljuk tőle az Eukharisztia iránti nagy-nagy szeretetét is. A történelem háborgó tengerén kapaszkodjunk Krisztusba, és kövessük azokat a prófétákat és szenteket, akik igazi útmutatóink, a hit és a szeretet nagy tanúi! Ha ezt tesszük, akkor lesz igazi jövőnk, akkor megújul egyházunk, akkor kinyílik a szívünkben az örömvirág, akkor megtapasztaljuk a szeretet örömfakasztó erejét. Úgy legyen, ámen!

Székely János püspök

Forrás: romkat.ro