Svéd Sándor (külföldön Alexander Svéd, Alexander De Svéd) (Budapest, 1906. május 28. – Budapest, 1979. június 9.) világhírű magyar operaénekes (bariton). Legemlékezetesebb alakításait olasz operákban nyújtotta.

Svéd Sándor 1906. május 28-án született Budapesten. Tanulmányait Olaszországban végezte, Mario Sammarco és Riccardo Stracciari növendékeként. A budapesti Operaházban 1928-ban debütált Silvio szerepében Leoncavallo Bajazzók című operájában. 1928-1936 között az Operaház magánénekese volt, közben 1931-ben sikerrel vendégszerepelt Bécsben, ahol a Staatsoper állandó tagja lett 1936-tól.

1940-1950 között New Yorkban énekelt a Metropolitan operaházban, de több alkalommal fellépett a milánói Scalában is. 1950–56 között a magyar operaházban énekelt. 

A forradalom kitörése előtt történt, hogy Svéd Sándort a katonák közé vezényelték. Többedmagával majdnem megfagyott a fellépésre várakozva. A teremben egy hatalmas vaskályha gubbasztott. Svéd Sándor körülnézett, és néhány másodperc múlva Sztalin elvtárs válogatott művei ott lobogtak a kályhában… 

Az 1956. évi forradalom után emigrált. A színpadtól 1974. évi amerikai hangversenyével búcsúzott. Bécsben hunyt el, végakarata szerint Budapesten, a Farkasréti temetőben temették el.

A világ nagy operaházainak ünnepelt vendégművésze, korának egyik vezető baritonja volt. Meleg, kiegyenlített hangja, hibátlan technikai felkészültsége elsősorban a líraibb Verdi-szerepekre predesztinálta. Gyakran énekelt magyar nótákat, népdalokat is (pl. 1947-ben New Yorkban, H. Truman amerikai elnök zongorakíséretével).

Sajátos módon nem szívesen hallgatta lemezfelvételeit. „Vagy olyan rossz vagyok rajtuk, hogy hallgatni nem lehet őket, vagy pedig irigykednem kell, hogy így is tudtam negyven éve" – dohogott Abody Bélának, aki szerint azonban végig „úgy" tudott énekelni.

(Források:  Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem , MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)