VUČIĆ: BRÜSSZEL AZ ERKÖLCSI ÉS DEMOKRATIKUS FELSŐBBRENDŰSÉG NEVÉBEN AKAR DIRIGÁLNI


70 év múlva a világ népességének csak 5,8 százaléka lesz európai, így nem lehet Európa jelentős tényező. Két évvel ezelőtt Kína piaci részesedése az európai autópiacon 4.5 % volt, és az év végére várhatóan meghaladja a 11 százalékot. Lassan, de biztosan mindenben fejlődnek, gazdaságilag legyőzik az uniót, mert erősebbek, értékesebbek, keményebben dolgoznak, és elkötelezettebbek - jelentette ki április 25-én a szerb elnök a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézete által szervezett, World Policy Conference elnevezésű eseményen a Párizs melletti Chantillyban.

Nagy hiba, hogy Brüsszel erkölcsileg felsőbbrendűnek érzi magát, és úgy oktat ki másokat - szögezte le.

"Tévesen azt gondolják, hogy egyfajta erkölcsi és demokratikus felsőbbrendűségük van mások felett, ami teljesen hibás. Európa most olyan, mint a Nyugat-római Birodalom, amely nem értette, mi történik a határainál, nem akarta azt felismerni, és végül összeomlott" – mondta Vučić felszólalásában.

Bár azt leszögezte: nem gondolja, hogy Európa, mint kontinens valaha is összeomlana, de kifejtette, hogy „európaiként számos fontos csatát elveszítünk, és mindig magunkat hisszük a legokosabbnak". "Hajlamosak vagyunk másokat mindig leszólni és alábecsülni" – jelentette ki.

„Nem akarjuk belátni, hogy a világ más térségeihez képest mi vagyunk lemaradva, a mesterséges intelligencia és a robotika terén nemcsak az Egyesült Államokhoz, hanem Kínához képest is" – folytatta. „Mit érhetünk mi el a következő 20 évben? Úgy vélem, semmilyen nagy dolgot" – fogalmazott a szerb elnök.

Ami Ukrajnát illeti , ahogy Vučić is kijelentette, minden rendben van azzal, hogy biztonsági okokból valamikor, a jövőben fel kell venni az EU-ba, de a kérdés az, hogy Ukrajna mekkora területét fogadják be Európa részeként.

– Ez bonyolult. Mi oldódott meg az előző években? Szankciók sorát hozták meg, de semmi. Valami égből szálló csodaszerre várunk, hogy megmentsen minket? – tette fel a költői kérdést Vučić, majd megköszönte a meghívást, mert " a kisebb országok számára fontos, hogy hallathassák a hangjukat, mivel a nagyobb globális döntések következményeit főleg azokban az országokban érzik, amelyek meg akarják őrizni a békét, a stabilitást és a jogot, hogy saját jövőjükről dönthessenek."


Forrás: blic.rs

(2026.04.25.)