Evangélium Szent Máté könyvéből:

„Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:

Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.

Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.

Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.”

A katolikus egyházban ez a szentírási szakasz az elrendelt ünnepi evangéliumi részlet. Felhívás arra, hogy Szent István személyét és életművét ezen igék szerint értékeljük.

Államalapító szent királyunk valóban sziklára építette házát, hazánkat. Nem a praktikus gondolkodás vezette csupán, hanem legbensőbb meggyőződése: Jézus Krisztus személye az a szikla, amelyre érdemes és lehet házat, hazát építeni. Államférfiúi működésének értékelésében szétválaszthatatlan a szent és politikus. Alakjára tekintve, művét szemlélve eligazítást kap minden magyar saját korára, saját életére vonatkozóan.

Milyen üzeneteket hordoz számunkra ma Szent Istvánnak, az államférfinak és szentnek a személye? Az ő ünnepe tehát számunkra nem csupán egy nosztalgikus visszaemlékezés, hanem értékeket, eligazítást hordozó szembesülés azokkal az ajándékokkal, melyeket Isten rajta keresztül ad a magyarságnak. Isten terveiben, ajándékozó jóságában idővel minden a helyére kerül, semmi sem vész kárba.

Isten a XXI. századi Magyarországtól azt várja, hogy olyan néppé váljon, vagy az maradjon, ahol az embereket a tízparancsolat védi, és ahol a teremtésre tisztelettel és alázattal tekintenek. Európának is szüksége van Magyarországra, arra a szenvedésben, háborúban és szükségben megerősödött népre, amely soha nem hagyta magát legyőzni, éppen a Szent István-i eszméket szem előtt tartva.

Szent István államfelfogásában soha nem tudott az a nyugat-európai abszolutizmus kialakulni, ahol a király azt mondja: „Az állam én vagyok.” Ő az országát Mária oltalmába ajánlotta.

Királyságát úgy fogta fel, hogy ő csak gondozója és nem tulajdonosa azoknak az embereknek, akiket rá, mint intézőre bíztak. Ha ez a fajta államfelfogás megmaradt volna a középkortól egészen az újkorig, akkor az európai kontinens sok szenvedéstől és nélkülözéstől megmenekült volna.

Szent Istvánnak meg kellett élnie időben kiválasztott, utódlásra kellőképpen felkészített és alkalmasnak látszó fiának, Szent Imrének elvesztésekor, - annak harmincegy éves korában -, hogy kevés az emberi jó szándék, kevés az emberi igyekezet, hogy biztosítsa, hogy helyes és jó mederben folyjék népének és országának élete. Kétségbeejtő nehéz helyzetében az égiekhez folyamodott. Rábízta életének művét, édes hazánkat, nemzetének sorsát a Boldogságos Szűzre, annak közbenjárását kérve. Szent István mintegy királyi házába vette Máriát, és ez által Magyarországot Mária-tisztelő országgá tette, ő maga és mi, honfitársai pedig Mária testvérei és Jézus tanítványai lettük. Ez Magyarországnak olyan méltóságot kölcsönzött, amely nem veszett el soha.

Mi is szeretnénk saját magunk, szeretteink, családunk, egyházunk, édes hazánk létét, életét biztonságban látni, jövőjét megalapozni. Helyesen tesszük, ha ezért a szent célért dolgozunk, érte mindent megteszünk. De ne felejtsük el Szent István példájára szent ügyeinket az égiek, a gondviselő Isten kezébe helyezni, a Boldogságos Szűz közbenjárására bízva. A mi kezünkből gyakran kicsúszik az irányítás, ezt megtapasztalhatjuk. De ha jó kezekbe tettük ügyeinket, végső soron nem érhet csalódás bennünket.

Ma tapasztalhatjuk, hogy édes hazánk iszonyú külső és belső nyomásnak van kitéve. A fizikai életünk is veszélyeztetve van, különösen a két szélső helyzetében, az elején, fogantatásában és a végén, halála közeledtével.

Szent István szelleme rázzon fel bennünket és értesse meg velünk: Isten azt kívánja, hogy az ember lehetőleg szeretteinek kezében távozzék a földi életből, de nem szeretteinek keze által. Az eutanázia nem az Istentől való, még ha több nyugati országban gyakorlattá és törvény által megengedhetővé is vált a gyilkosságnak ez a formája.

Isten nem akarja az ártatlan, a védtelen megfogant élet halálát sem, hanem azt akarja, hogy éljen, és szeretné rábízni a jövőt. A nőnek igenis megvan a szabadsága, hogy olyan cselekedetekben vegyen részt, amelynek eredménye a megfogant élet. De a megfogant élet szabadságát neki is tiszteletben kell tartania, és nincs joga azt megölni vagy megöletni. Ha egyszer az Isten rábízta az életet, neki kötelessége azt megőrizni, és engedni kibontakozni.

Szent István tudta, hogy miként kezelje a jövevényeket. Akik az ő hívására és marasztalására maradtak az országba, mind becsületes hívei és polgárai lettek a keresztény Magyarországnak, és annak védelmében, ha kellett, akár életüket is feláldozták. Nem az Isten szándéka az, hogy ismeretlen eredetű és szándékú tömegek lepjék le hazánkat, és életünket, meg maradék kereszténységünket elpusztítsák. Lehet, hogy Istentől ránk bízott környezetünk megóvásának része esetleg a farkasok védelme. De hogy a bárányok közé beengedjük a farkasokat, az nem az Isten szándéka.

Szent Istvánnak nagy csalódást okozott, amikor nyugati hadseregek törtek be országunkba. Kötelezettségének tartotta, hogy fegyverrel is megvédje országát, és a betolakodók legyőzze. Így biztosította hosszú távon is országának külső békéjét. Ma országunk ismét nyugati támadás alatt áll. Arra akarják kényszeríteni népünket, fegyverekkel vegyen részt olyan háborúban, amelynek értelme nincsen, és csak testvérnépek pusztulására szolgál.

Imádkozzunk Szent István királyunk közbenjárására, hogy ne kelljen fegyvert használnunk, fegyverrel támogatnunk a népírtást, és kívül maradjunk a háborúságon. És imádkozzunk a Béke Királynéjának, Boldogasszonyunknak közbenjárásáért, hogy békében élhessünk: „Békét adj szívünkbe, békét családunknak békét nemzetünknek, békét a világnak!”

Bárcsak Magyarországon újra azt lehetne mondani: „itt jó élni, és jó meghalni”, ami annyit jelent: itt az egyik ember a másik ember felebarátja, aki életében és halálában melléje áll.

Szent István népének első polgára volt és ma is az. Feladatunk az, hogy örökségét és útmutatásait megőrizzük. 

P. Reisz Pál, ferences szerzetes