1919. július 25. - Vásárhely fekete napja

Ma már csak az idősek emlékezetében él a hódmezővásárhelyi tömeggyilkosság, amelynek 56 áldozata volt. Hódmezővásárhely határában, ahol román katonák 56 ártatlan, többségében vásárhelyi polgárt gyilkoltak meg.

Az első világháború befejezését követő zűrzavaros időszakban többször „cserélt gazdát” Hódmezővásárhely városa. 1919 tavaszán a bolsevik direktórium idején internálták a város húsz, köztiszteletben álló vezetőjét, a "Lenin-fiúk" több embert gyilkoltak le brutális kegyetlenséggel a városban. Az elmenekülő "vörösök" helyére francia gyarmati katonák, majd a román megszállók érkeztek. Ezzel kezdetét vette Vásárhely és a románok által elfoglalt országrészek intézményesített kifosztása. A városi tanács tagjait letartóztatták, mivel nem kellő eréllyel hajtották végre a rekviráló bizottság utasításait, sőt sérelmezték az eljárás módját. A tanyákon élők szenvedtek leginkább a bandákba tömörült román katonák erőszakosságától, fosztogatásaitól és rablásaitól, de a város lakóira is hatalmas nyomás nehezedett a tervszerű rekvirálással, közmunkára kényszerítéssel és megaláztatással.

A román megszállás váratlanul érte az amúgy is többszörösen kivérzett tanyavilágot.

A fogatosok mondták, hagy gyünnek a románok Orosháza felül. Sóshalmon, Imre Ernő kovácsmestör előtt állt mög ëgy elrekvirált kocsi, amelyikön sok román ült. Az ëgyik ösmerős volt. Komán Gergő volt. Együtt szolgáltam vele Galíciában, a 24-es gyalogezredben. Most román katonaruhában volt.

– Mi járatban vagytok? – kérdöm a komátul.

– Földet foglalni gyüttünk.

– Nektök nincs elég Erdélyben?

– Van, de az csupa hegyes. Nekünk mög jó termőföld köll.

– Osztán, soroztak, vagy önként jelentköztél?

– Önként, mert 5 holdat adnak érte az elfoglalt földbül.

Többet asztán nem is beszélt, mert a többiek is lëugráltak a kocsirul, és kezdték kijelölni a határt.

– emlékezett vissza egy szemtanú, Kiss Ferenc parasztember.

Július közepén a Vörös Hadsereg Tiszai-offenzívájának következtében néhány órára újra magyar kézre került Hódmezővásárhely, majd ismét visszatértek a románok. A román áldozatokért ‑ a város környéki harcokban 22 román, egy vöröskatona és 16 civil vesztette életét ‑ bosszúra szomjaztak a megszállók. E drámai napok kulcsfigurájává egy magát Berényi Lászlónak nevező és a város rendőrparancsnokának kinevező 24-26 éves fiatalember vált.

Román katonai segédlettel tartotta társával rettegésben a várost: nemcsak végigrabolták Vásárhelyt, hanem tucatjával tartóztattak le embereket koholt vádakkal vagy váltságdíj fejében.

Július végén Berényi a román megszálló csapatok szolgálatába állt. Ez nem volt ritka: a  románok más magyar katonaszökevényeket is befogadtak, sőt, Szenti Tibor helytörténész, az 1919-es hódmezővásárhelyi tömeggyilkosság kutatója szerint közönséges bűnözőket is román mundérba bújtattak, és a legpiszkosabb munkát velük végeztették el. Berényit különösen kegyetlen alaknak írták le. Pár nap múlva már román hadnagyi egyenruhában intézkedett, beköltözött a volt tiszti klub épületébe, ahol berendezte hadiszállását és inkvizíciós irodáját, és kiírta az ajtaja fölé:

Vásárhely város rendőrparancsnoka.

1919. július 25-én délelőtt Berényi, az akkori román városparancsnoktól kapott gépfegyveres fedezettel felhozatta a városháza börtönéből a foglyokat, majd az egymáshoz kötözött emberek elindultak a város határába. Voltak, akik a verésektől már menni sem tudtak, őket kocsira dobva hurcolták magukkal. A csoportot az utcákon rémülten figyelők közül Berényi többeket belöketett a halálmenetbe. Hiába kértek irgalmat és megbocsátást a város hitfelekezeteinek lelkészei, a román főhadnagy kijelentette, akik katonáira fegyvert fogtak, nincs kegyelem.

A menet a Hódmezővásárhelytől 6 kilométerre lévő Nagy Dezső-féle tanyánál állt meg, ahol a román katonák a foglyokat csoportokba állítva agyonlőtték.

Forrás: emlekpont.hu