Bartók Béla 1881. március 25-én született a bánsági Nagyszentmiklóson. Iskolaigazgató édesapja több hangszeren játszott, tanítónő édesanyjától ötéves korától tanult zongorázni. Kilencévesen már komponált, két év múlva nyilvános koncerten adta elő szerzeményeit. Zenei tanulmányait 1894-ben Pozsonyban kezdte meg, 1899-től a budapesti Zeneakadémia növendéke volt.

1906-tól érdeklődése a magyar népzene felé fordult, Kodály Zoltánnal több ezer népdalt gyűjtöttek, a népi dallam- és ritmusvilág műveik alkotóelemévé vált. 

A népdalok tanulmányozása során rájött, hogy az addig népdalnak nevezett magyar dalok többsége „közönséges műdal.” E felismerést egy véletlennek köszönheti: diplomája megszerzése után a Gömör megyében található Gerlice-pusztára vonult vissza, hogy nyugodtan dolgozhasson az új művein és felkészülhessen a pozsonyi hangversenyére. Házigazdájának egyik alkalmazottjától, egy Dósa Lidi nevezetű székely parasztlánytól hallott népdalokat. Ezek voltak az első népdal-lejegyzései, s a különbséget azonnal felfedezte a két előadásmód között. A parasztlány éneke segítette annak felismerésében, hogy a falvakban sokkal több népdalt ismernek. Egy új célt tűzött ki maga elé, hogy a legszebb falusi népdalokat összegyűjtse és zongorakísérlettel a műdalnak az elit által is elismert nívójára emelje.

A gyűjtést Székelyföldön kezdte. 1905 elején beadott egy ösztöndíjkérvényt, amit meg is kapott, de csak az év végén indult el a gyűjtés. Ugyanezen év végén jelent meg Kodály Zoltán Mátyusföldi gyűjtés című munkája az Ethnographia folyóiratban. Bartók ezt tanulmányozta, majd tanácsot kért Kodálytól, később pedig elkezdték a közös munkát.

Az első gyűjtőutak összekapcsolódtak családi ügyeivel is, majd kiterjesztette a gyűjtés földrajzi körét, csaknem bejárta egész Kelet-Európát, és az akkor még élő népzenét kutatta. Munkássága kezdetén csak a magyar dalokat gyűjtött, majd a román és a környező szláv népek dalai is érdekelni kezdték. A terepmunkája során a kor technikai újításait is felhasználta, így munkájához a kezdetektől fonográfhengert használt.

A gyűjtések során megtalálták a régi egyházi, ógörög, pentaton alapú hangrendeket a magyar népzenében. Az „ősi zene” utáni érdeklődése miatt Bartók egészen Algériáig ment, és ott arab népzenét is gyűjtött. Később 1936-ban Törökországba is eljutott.

A Kárpát-medencei gyűjtőutaknak az első világháború vége és az akkori békerendszer vetett végett. Sok terület, amit a legértékesebbnek is tartottak, határon kívülre került. Népdalgyűjtő munkássága során Bartók közel 10.000 népdalt jegyzett fel. Több újítást is hozott ezek tanulmányozása során, például a klasszifikáció terén.

A népzene gyűjtéséről Amerikában is tartott előadást, aminek szövegét Szabolcsi Bence fordította le magyarra és megjelent „Magyar népzene és új magyar zene” címmel a Zenei Szemlében 1928 tavaszán.

Ebben Bartók hitvallást tesz:

“Mintegy huszonöt évvel ezelőtt néhány egészen fiatal zenésznek — köztük Kodálynak és magamnak — figyelme a magyar parasztosztály felé fordult. Valami vágyódás az ismeretlen után, valami határozatlan megérzése annak, hogy az igazi népzenét csak az igazi népzenét csak a parasztok közt lelhetjük fel, vezetett bennünket első tapogatózásainkban. Ezek az első kísérletek gazdag, mindaddig ismeretlen anyagot eredményeztek. (…) Elmondhatom, hogy ezen a téren kifejtett fáradságos munkánk nagyobb örömet szerzett minden másnál. Életem legboldogabb napjai azok voltak, melyeket falvakban, parasztok között töltöttem.”

1907-ben lett a Zeneakadémia zongora tanszékének tanára, egykori mestere, Thomán István utódaként, és ekkor vette feleségül Ziegler Mártát.

Zenéjét kezdetben heves elutasítás fogadta, 1911-ben írott egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát játszhatatlannak minősítették. 1917-ben viszont nagy sikerrel mutatták be A fából faragott királyfi című táncjátékát (a zenekari szvit 1931-ben született), egy évvel később pedig az átdolgozott A kékszakállú herceg várát. A kékszakállú herceg vára Bartók Béla egyetlen operája, librettóját Balázs Béla írta, azonos című misztériumjátékából. A művét Balázs Kodálynak is felajánlotta megzenésítésre, de Bartók sokkal inkább magáénak érezte a művet, és 1911-ben néhány hónap alatt megkomponálta egyfelvonásos operáját. A háború kitörése előtt három évvel elkészült a Lipótvárosi Kaszinó operapályázatára, de a zsűri arra hivatkozva, hogy nem lehet előadni, visszautasította. Csak a világégés utolsó évében, 1918-ban mutatta be a Magyar Királyi Operaház.

Mivel a közönség tartózkodóan fogadta, húsz évre szinte el is felejtették, és csak az 1938-as új előadás után érezte magáénak az opera közönsége. A trianoni tragédia után tizennyolc évvel már evidencia volt a kozmikus világfájdalom,  így a misztériumjátékban fellelhető mélylélektani vonulat is közérthetővé vált. A balladai hagyományokra épített opera így a helyére került, és azóta is Bartók egyik legtöbbet játszott műve.

 Harmadik színpadi műve, A csodálatos mandarin kölni premierje 1926-ban botrányba fulladt, a hazai bemutatót (1945) pedig már nem érte meg.

1923-ban újra megnősült, tanítványát, Pásztory Dittát vette el, ugyanebben az évben írta Táncszvit című művét. A minden műfajban alkotó zeneszerző dinamikus és változatos stílusát élénk ritmus, a diatonikus és kromatikus elemek együttélése jellemzi. Mesterműve a román népballadára írt Cantata Profana kórusmű, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, a Divertimento, az Allegro barbaro című zongoradarab, hat vonósnégyese és számtalan más alkotása.

A 1920-as években határokon túl is egyre népszerűbb művész lett, eljutott Olaszországba, Franciaországba, de még az USA-ba is.  Az 1930-as években már a Magyar Tudományos Akadémián dolgozott, és itt az összegyűjtött népdalokat rendszerezte.

 A második világháború kitörése és az édesanyja halála után elhatározta, hogy feleségével az USA-ba költöznek. 1940. október 8-án búcsúhangversenyt adott a magyar közönségnek. A hangversenyt a Békés megyében gyűjtött egyik dalával zárta, az „Elindultam szép hazámból…” kezdetűvel. Az USA-ban koncertezett és egyetemeken talált munkát; a Columbia Egyetem a díszdoktorává is avatta. Mindeközben azonban megélhetési gondokkal küszködött, és az egészségi állapota is folyamatosan romlott. Ennek ellenére Koussevitzky felkérésére komponálta meg a Concerto nagyzenekari művét 1944-ben, és még ebben az az évben Yehudi Menuhinnak is írt egy hegedűszonátát. A Brácsa versenyt, az utolsó művét már nem tudta befejezni, mert 1945. szeptember 26-án New Yorkban meghalt.

Hazahozott hamvait 1988. július 7-én Budapesten helyezték végső nyugalomra. 1935-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagja, 1948-ban az elsők között kapta meg – posztumusz – a Kossuth-díjat.

Medveczky Ádám, Kossuth -díjas karnagy szerint „Bartók, de általában az egész nemzeti zene az a művészi szentírás, amit minden pillanatban és mindig prédikálni kell.”

Forrás: atempo.sk, ujkor.hu, nemzetiarchivum.hu

(2026.03.27.)