A magyar nemzet minden időkben igyekezett közösen harcolni a szabadságáért. Amikor a török uralom alól felszabadult az ország, rögtön a Habsburgok foglalták el Magyarországot és Erdélyt is. 1848–1849-ben is közösen küzdöttek, először békés eszközökkel, utána fegyveres harcra kényszerültek. Minden korszaknak megvan a maga jellegzetessége és a küzdelemnek a sajátos formáik. 

Erdély már 1848. március 15-én csatlakozott a forradalomhoz, ami később, a Jelasics horvát bán támadásának kezdetétől számítva szabadságharcba torkollott. Erdélyben is fegyveres összetűzésre került sor, mivel fellázadt a két román határőrezred, és megtámadták a nemzetőrséget. 1848 októberében összehívták az Agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlést, ahol elhatározták, hogy fegyverrel megvédik a forradalmat. Ez fontos lépés, hogy a székelység maga határozta el, csatlakozik a szabadságharchoz.

1848. március 15. tehát a modern magyar nemzet születésnapja. Megszűnik a feudalizmus, eltörlik a jobbágyságot, olyan új törvényeket hoznak, melyek egy új modern Magyarország és Erdély kibontakozását teszik lehetővé. 

Székelyföldön viszont nem igazán volt jobbágyság. Itt a szabadságharc más téren hozta meg a gyümölcsét, például a jogegyenlőség és közös teherviselés, valamint a sajtószabadság tekintetében jelentett fejlődést. Persze, a polgári fejlődés Erdélyben, Székelyföldön nem érte el azt a szintet, mint az anyaországi vagy az ausztriai részeken, de azért nagyon jelentős volt a kelet-európai térség tekintetében. 

A románság egy része lelkesedett ugyan a szabadságjogokért, de a román politika kialakította a saját álláspontját a forradalom-kérdésben. Ebben nem tudott megegyezni a magyar és román vezetés. Bécs félt egy erős, Erdéllyel egyesült Magyarországtól, és mindent megmozgatott, hogy a maga oldalára vonja a különböző nemzetiségeket, és ez többnyire sikerült is neki.

Forrás: szekelyhon.ro